Kutatásunkban a 18 és 35 év közötti, 70-es IQ feletti cerebralis pareticusok szexualitását elemeztük három aspektusból; egyrészt vizsgáltuk szexuális tájékozottságuk mértékét, másrészt szexuális szokásaikat, végül azt, hogy elegendő mennyiségűnek és minőségűnek tartják-e a habilitációjuk/rehabilitációjuk során kapott általános és diagnózisspecifikus felvilágosítást. A kutatást kérdőíves módszerrel, valamint interjú készítésével végeztük. A kontrollcsoport az ugyanilyen életévtartományba tartozó fiatal felnőttek voltak, akiknek valamilyen közük van a habilitációhoz/rehabilitációhoz (sérült van a családjukban, vagy rehabilitációs tevékenységkört látnak el). A cerebralis pareticusok és épek csoportja között szignifikáns különbség van az általános szexuális tájékozottság terén, a szexuális kapcsolatok jellegében és a szexuális kapcsolatok számában. A cerebralis pareticus fiatal felnőttek majdnem fele nem él szexuális életet, elsődleges kielégülési forrásuk a manuális önkielégítés, miközben az ugyanolyan életévtartományban élő ép felnőttek mindegyikének volt szexuális kapcsolata, a szexuális partnereik száma jóval több, és az elsődleges kielégülési forrásuk az orális és vaginális szex. Kiemelkedő és figyelemfelhívó, hogy a kérdezett sérült felnőttek 55%-a nem beszél senkivel szexuális problémáiról, szokásairól, a szexről általában. Nem meglepő tehát, hogy a kérdezettek szignifikáns százalékban nincsenek megelégedve a habilitáció/rehabilitáció nyújtotta általános és diagnózisspecifikus felvilágosítással szexuális témakörben. Ugyanakkor a vizsgálat eredményei egyértelműen jelzik, hogy mennyire nagy igény van rá mind a sérültek, mind pedig a hozzátartozók, habilitációs/rehabilitációs szakemberek szempontjából. A szexualitás nyújtotta örömök nagyban hozzájárulnak a minőségi élethez, a szexualitás életünk természetes része, ezért az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat mellőzni nem lehet, még akkor sem, ha nehéz megbirkózni a témát övező prüdériával.