Írásom egy olyan esetet mutat be, amelynek megértésében Michael Ende szimbólumokban gazdag könyve - A Végtelen Történet - és az analitikus pszichológia gyermekterápiás elmélete segített. Két kisfiú sorsa - mint egy jungi szinkronicitás jelenség - párhuzamosan zajlott: a valós gyermek egy általam vezetett gyermek-pszichodráma csoport résztvevője volt, Ende főszereplőjének sorsát pedig ezzel párhuzamosan elemeztem egy előadásra készülve. A csoportba járó tízéves kisfiú fejlődési elakadása elsősorban az apa-kapcsolat teljes megszakadásából fakadt, és nehezítette a gyászát az anyai tudattalan destruktív erők működése. Ende főhőse betegség miatt veszítette el az édesanyját. Egyikük sem kapott segítséget a környezettől ahhoz, hogy a veszteséget feldolgozza. A könyv történései és szimbólumai, valamint a csoportba járó gyermek sorsának jobb megismerése együtt tették lehetővé a kisfiú csoportban elmondott és lejátszott történeteinek, illetve az ott tapasztalt viselkedésének a megértését. Erich Neumann gyermek-fejlődési elmélete szerint minden gyermek számára küzdelmes az út, amíg a lelki matriarchátusból eljut a lelki patriarchátusba, de csaknem lehetetlen, ha ezt a küzdelmet akadályozzák a negatív anyai erők. A Nagy Anya archetípusait megismerve jobban érzékelni tudtam a csoportba járó gyermek vergődését. A Végtelen Történet nőalakjaiban is megtalálhatóak a Nagy Anya aspektusai, pozitív megjelenési formái az elakadásból való kiút lehetőségét is megmutatják.