Egyszerű keresés   |   Összetett keresés   |   Böngészés   |   Kosár   |   Súgó  


Részletek

A cikk állandó MOB linkje:
http://mob.gyemszi.hu/detailsperm.jsp?PERMID=116724
MOB:2015/3
Szerzők:Perenyei Monika
Tárgyszavak:BONCOLÁS; PSZICHIÁTRIA; MŰVÉSZET
Folyóirat:Psychiatria Hungarica - 2015. 30. évf. 2. sz.
[https://www.doki.net/tarsasag/pszichiatria/folyoirat.aspx]


  Pszichiátria és művészet találkozása a boncasztalon  / Perenyei Monika
  Abstr. hun., eng.
  In: Psychiatria Hungarica. - ISSN 0237-7896. - 2015. 30. évf. 2. sz., p. 145-166. : ill.


Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet felszámolása (2007) után a páciensek alkotásait, valamint az intézet- és múzeumtörténeti dokumentációt őrző muzeális gyűjtemény az MTA tulajdonába került, fenntartója az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont. A jelenleg is kutatószolgálattal, tanulmányi raktárral, látogatható kamaratárlattal működő, közérdekű muzeális gyűjtemény gondozói művészettörténészek (MTA BTK Művészettörténeti Intézet), követve a nyolcvanas évek végétől kialakult gyakorlatot, amikor is Plesznivy Edit művészettörténész személyében a gyűjtemény egy olyan szakembert kapott, aki szakszerűen leltározta és az outsider art kontextusán keresztül a művészeti intézményrendszerbe kanalizálta az akkor már a pszichoterápia részeként a páciensek számára művészetterápiát is biztosító pszichiátriai kórház történeti gyűjteményét. Az egészségügyi ágazatból kikerülve a Gyűjtemény új, tudományos/akadémiai környezete a kutatói tekintet megváltozását is magával hozta, új perspektívát nyitva a pszichiátriai művészet kutatásában. A páciensek munkái mellett az intézeti elmeorvosok munkáját, a pszichiáterek gyűjteménygyarapítási koncepcióját is a pszichiátria- és művészettörténet határán mozgó kutatások tárgyává tehetjük. A századfordulótól gyarapodó gyűjtemény 1931-ben nyílt meg az Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézetben. A két háború közötti évektől a laikus közönség számára is nyitott gyűjtemény - Selig Múzeum, illetve Magyarország egyetlen elmeügyi múzeuma - fordulatokban gazdag történetének rekonstruálásával a magyar elmeügy társadalomtörténetének, a téboly magyarországi kultúrtörténetének még meg nem írt fejezeteihez járulhatunk hozzá. A harmincas évek angyalföldi múzeumát Zsakó István elmeorvos lipótmezei kinevezése után egyesítették a Lipótmező pszichiátereinek gyűjtésével. A pszichiátria öndokumentációját (elmeorvosi kutatások fényképes tablókba rendezett dokumentációja, sajtógyűjtések, bibliográfiák) is fontosnak tartó két háború közötti gyűjteményezést a második világháború évei megakasztották. Az ötvenes évek végétől a hangsúly újra a páciensek alkotásainak rendszerezésére helyeződött, párhuzamban a hatvanas évektől alakuló pszichoterápiás, majd a hetvenes évektől a művészeti terápiás gyakorlatok formálódásával. A két háború közötti évek gyűjteményezési koncepciójának rekonstruálásából azonban kiderül, hogy a huszadik század utolsó harmadában kibontakozó művészeti terápiás gyakorlatok részben a húszas és harmincas évek elmeorvosi terápiás munkájában gyökereznek. A munkaterápia lehetőségeivel élő és a "nemes szórakozásokat" támogató két háború közötti intézeti elmeorvosok (Epstein László, Selig Árpád, Zsakó István, Jó János) egy lokálisan sajátos, a gyűjteménygyarapításba a kezelteket is bevonó működési módja és terápiás gyakorlata, valamint a huszadik század utolsó harmadában kibontakozó művészeti terápia között - a két időszak szociokulturális és intézményrendszeri különbségei ellenére - létezik a körülírható és kimutatható kontinuitás.