Az alábbi tanulmányban egy anya és fia terápiáját mutatjuk be. Munkánk során kezdetben rendszerszemléletű megközelítést alkalmaztunk, ez a folyamat azonban elakadt. Úgy tűnt, ennek oka a rendszerszemlélet által aktuálisan nem feldolgozható erős érzelmi elkötelezettség volt. Az elakadást a konstruktivista narratív terápiára váltással sikerült feloldani. Részletesen tárgyaljuk a családtagok narratíváit, a feldolgozandó narratívák kiválasztásának szempontjait, az externalizációt, a terápia során felmerülő etikai kérdéseket. A rendszerszemléletű és a narratív megközelítés különbségét a Ken Wilber nevéhez kötődő integrál elmélet keretei között értelmezzük. Eszerint a rendszerszemlélet eredendően objektivitásra törekvő valóságszemlélete és a kliensek szubjektív valóságát szem előtt tartó konstruktivista terápiás attitűd ugyanazon valóság két alternatív értelmezése. A bemutatott eset a szubjektív megközelítés prioritására hozott példát.