A tanulmány az erdélyi magyar pszichológia, s különösen a kísérleti megközelítés és az oktatás alakulásával foglakozik a kezdetektől 1989-ig. A kezdeteket a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem alapításától (1872) a felszámolásáig (1919) tartó időszakban Parádi Kálmán, első erdélyi "Physiológiai lélektan"-a (1887), Lechner Károly pszichiáterprofesszor, Palágyi Menyhért filozófus reakcióidő-vizsgálatai (1906) és Böhm Károly filozófiaprofesszor tevékenysége illusztrálja. A két világháború között Erdélyben csak a kolozsvári román I. Ferdinánd Király Egyetemen volt lehetőség pszichológiát és filozófiát tanulni; a pszichológiai érdeklődést egyesületek, folyóiratok tartották fenn. A második bécsi döntés utáni időszakban (1940-1944), a Szegedről Kolozsvárra visszaköltözött egyetem Lélektani Intézetében (professzor: Várkonyi Hildebrand Dezső), majd 1945-1959 között létrejött Bolyai Tudományegyetem Pszichológiai Tanszéke (vezetője 1946-1947-ben Harkai Schiller Pál, majd Zörgő Benjamin) tevékenységéhez kapcsolódik a képzés és kutatás. A következő fejlődési szakasz a kényszeregyesített Babeş-Bolyai Egyetem Pszichológiai Tanszéke magyar tagozatának munkájához (Zörgő Benjamin, Fodor Katalin, Kulcsár Tibor) kapcsolódik. 1982 és 1989 között a romániai pszichológia teljes betiltása következik be, és csak Ceauşescu diktatúrájának 1989-es megdöntése után szerveződik újra.