A legutóbbi szakmai útmutatók szerint a diabetes mellitus diagnózisában a hemoglobin-A-1c központi szerepet kapott. Ismert epidemiológiai adat a dialízisprogramba kerülő diabeteses betegek magas aránya és mortalitásuk kedvezőtlenebb alakulása. Az utóbbi években elvégzett felmérések alapján e betegcsoport szénhidrátanyagcsere-állapotának értékelésében speciális jelentőségűvé vált a hemoglobin-A-1c. A hemoglobin-A-1c-értéket azonban számos vércukorfüggetlen tényező befolyásolja mind hemodializált, mind peritonealisan dializált betegpopulációban. Hemodialízis esetén a vörösvérsejtvesztésből eredő felgyorsult forgalom jelenti a hemoglobin-A-1c értékelhetőségét zavaró faktort, míg peritonealis dialízis esetén a hashártyáról abszorbeálódó glükóz hatásával kell számolni. Az alternatív markerként számon tartott glikált albumin és fruktózamin nem hozott prognosztikus előnyt. Megállapítható, hogy dializált betegek körében a 6,5-8% közötti hemoglobin-A-1c-tartomány jelenti a mortalitás szempontjából legalacsonyabb kockázatnak számító értéket.