A 20. század orvostudománya óriási eredményekkel büszkélkedhet, mind több kórélettani folyamat megértésével kapcsolatban, mind pedig hatékony diagnosztikus és terápiás eszközök kifejlesztésében. Mégis úgy tűnik, ez a robbanásszerű fejlődés a betegségek többségében nem hozott átütő eredményeket - sok terápiás eljárás a gyakorlatban kevésbé hatékony, mint a bevezetését megelőző klinikai vizsgálatokban. Számos adatunk van ma már arra, hogy a terápiák hatékonyságát a hétköznapokon számos tényező gátolja - ezen tényezők nagy része pszichoszociális, egyes esetekben spirituális tényező. Ma már egyre többet tudunk arról is, milyen pszichológiai, szociális és spirituális tényezők függenek össze a testi betegségekkel, és a robbanásszerűen fejlődő epigenetika segítségével egyre többet ismerünk meg azokból a mechanizmusokból, amelyek a biológiai folyamatokat a pszichológiai változásokkal összekapcsolják. Ezen túl hatékony módszerekkel képesek vagyunk befolyásolni a betegségekkel összefüggő pszichológiai folyamatokat. Mindezek miatt paradigmaváltás történik a medicinában. A korábban is hangoztatott pszichoszomatikus szemlélet immár az alaptudományokkal és bizonyítékokon alapuló módszerekkel támogatott új megközelítést jelent a gyakorlati orvostudományban.