Egyszerű keresés   |   Összetett keresés   |   Böngészés   |   Kosár   |   Súgó  


Részletek

A cikk állandó MOB linkje:
http://mob.gyemszi.hu/detailsperm.jsp?PERMID=111823
MOB:2014/2
Szerzők:Veszelovszky Iván
Tárgyszavak:ORVOSTUDOMÁNY TÖRTÉNETE; BETEGSÉG
Folyóirat:Magyar Nőorvosok Lapja - 2014. 77. évf. 3. sz.
[https://mnt.olo.hu/rovat/magyar-noorvosok-lapja]


  Tövisek és rózsák / Veszelovszky Iván
  In: Magyar Nőorvosok Lapja. - ISSN 0025-021X. - 2014. 77. évf. 3. sz., p. 34-42. : ill.


Csaknem fél évszázad munkájából szeretnék néhány számomra tanulságos, sikeres és sikertelen esetet röviden ismertetni. A kazuisztikai leírások szabályait nem tudom követni, nem állnak már rendelkezésemre dokumentációk, pontos adatok. A sikertelen eseteket lassan csak a benne résztvevők, az ügyvédek és jogi fórumok is-merik. Az előző évtizedekben mindkét munkahelyemen - Szegeden és Szentesen is - a reggeli referálásokon a szövődményeket, a szakmai "töviseket" részletesen megbeszéltük. Igyekeztünk konklúziókat levonni, megkíséreltünk tanulni hibáinkból. Évtizedeken keresztül évenként a klinikopatológiai értekezletek megszervezése kötelező volt kórházanként. Itt szintén a hibákat tártuk fel kórboncnok segítségével. Több mint két évtizede beindult a "műhibaper biznisz." Az orvosok zárkózottak lettek, félnek információt adni egymásnak is. Megszűntek a klinikopatológiai összejövetelek, kongresszusokon, közleményekben csak sikeres esetek szerepelnek. Megszűntek az éves főorvosi értekezletek, ahol az anyai haláleseteket tárgyaltuk részletesen. Véleményem szerint ezek nagyon tanulságosak voltak. Szigorú körülmények között szereztem szakmai gyakorlatot a szegedi kórházban. Szabadságomat kivéve az év minden napján behívtak az osztályra éjjel- nappal, ha műtét, vagy komoly szövődmény volt. Mint fiatal orvos, szakorvos, majd négy évig osztályvezető-helyettes aránylag nagy gyakorlatra tettem szert. Sok szövődményt láttam és segítettem megoldani. Osztályvezető főorvosként szembesültem azzal a ténnyel, hogy egyik szakorvos kollegámat adjunktusnak szerettem volna felterjeszteni, de kiderült, hogy anyai halált és szülés utáni méheltávolítást sem látott még. Olyan szerencsés volt, hogy nyolc év alatt nem találkozott az ügyeleteiben ezekkel a drámai szövődmények-kel. A szülést követő méheltávolítást tartom minden szempontból a legkockázatosabb szülészeti-nőgyógyászati műtétnek. Az anyai halált pedig az orvos szempontjából is a legmegrázóbb és legnagyobb helytállást igénylő, semmivel sem összehasonlítható szakmai, fizikai és főleg pszichikai megterhelésnek.