A szisztémás lupus erythematosus (SLE) sokszínü, számos szervet érintő és sokféle immunszerológiai eltéréssel járó szisztémás autoimmun megbetegedés. Diagnózisának felállítása ma is szakmai kihívást jelent. A kórkép besorolása az úgynevezett klasszifikációs kritériumok alapján lehetséges, melyek ismereteink gyarapodásával az évek során változtak. Az első klasszifikációs kritériumrendszert 1982-ben fogalmazta meg az Amerikai Reumatológiai Egyesült (ARA), majd 1997-ben revideálta az Amerikai Reumatológusok Kollégiuma (ACR). Ennek felújítása, átgondolása és validálása ismét szükségessé vált. A SLE kutatásával foglalkozó nemzetközi munkacsoport (SLICC) 2012-ben publikálta a legújabb és jelenleg érvényben lévő kritériumrendszert. Az új kritériumrendszer legfontosabb eleme az, hogy SLE-ra jellemező tünet ne maradjon ki, de a tünetek felsorolása ne legyen redundáns. SLE csak klinikai tünet és immunszerológiai laboratóriumi eltérés esetében állapítható meg. A jelenlegi 17 tünetből 4 teljesülése esetén - melyből legalább 1 klinikai és legalább 1 szerológiai tünetnek kell lennie - sorolható a kórkép SLE-ba, vagy ha biopsziával igazolt lupus nephritis mellé anti-nukleáris antitest- (ANA) vagy anti-DNS-pozitivitás társul. Ennek ismerete és a napi gyakorlatban való alkalmazása a lupusszal foglalkozó centrumokban dolgozó szakemberek számára nélkülözhetetlen. Szerző hiánypótlásnak tesz eleget a SLE új, 2012-ben definiált és validált kritériumrendszerének ismertetésével és elemzésével.