Ez a tanulmány egyszerre kortörténeti dokumentum és szakmai nyitány, Buda Béla első pszicho-terápiás témájú írása. A "puha diktatúrába" való átmenet időszakában járunk, már érvényesül a három T (tiltott, tűrt, támogatott), amiből Buda - mind írásaiban, mind szakmai kiállásában - sokat mozgott a "tűrt" tartományban. Buda 1963-ban diplomázott, s ez az írás már a második megjelent tanulmánya (az első: Buda B. (1963): A szociálpszichológia tárgya és jelentősége. Magyar Pszichológiai Szemle, 20: 606-613). Ekkor társadalmi eseménynek számított, ha a pszichoanalízisről tanulmány jelenhetett meg. Néhány évvel korábban még "a burzsoázia szolgálóleánya", "az imperializmus házi pszichológiája" volt a pszichoanalízis a hivatalosnak számító munkákban. Miközben Marxot és Engelst idézi, és éles kritikával illeti az amerikai neofreudiánusokat, finom eleganciával a pszichoanalízis és Horney, Sullivan, Fromm, Kardiner, Lasswell, Alexander elméleteit is ismerteti. A tanulmány alapvetéseként a freudi életműben formálódó alap téziseit mutatja be: az ösztönelméletet, melyet Freud később "finomított" a nárcizmus fogalmának kiterjesztésével, a pszichoszexuális fejlődés jellegzetességeit és az analízis, mint munkamód sajátosságait. Azokat a társadalmi-politikai tényezőket is számba veszi, melyek az egyes amerikai neofreudiánus elméletalkotókra hatottak, ezzel kontextusba helyezi azokat, miközben a fent említett kritikus kívülállást is megvalósítja. A pszichoanalízis - sokszor igen kritikus formában - újra és újra megjelenik munkáiban. Hasonlóan nagyhatású, úttörő munka volt az első, önálló szerkesztésében megjelent A pszichoanalízis és modern irányzatai (Budapest, Gondolat, 1971) című könyv.