A sérült, de egyébként ép szerkezetű lép megtartására számos műtéti technika ismert. Ezek közül két módszer kidolgozása is kötődik a tanszékhez: az ölelkező varratsorral végzett lépresectio és a nagycseplesz kettőzetébe ültetett lépszeletkékkel végzett eljárás, az úgynevezett "lépkötény"-módszer, a lép-autotranszplantáció. Az elmúlt három évtizedben a műtéti technika kialakítását követően funkcionális és strukturális utánkövetéses vizsgálatok történtek egyre bővülő metodikai tárházzal: beleértve a széles körű laboratóriumi vizsgálatokat (hematológiai, haemostaseologiai, haemorheologiai, enzimológiai, rutin kémiai, immunológiai), képalkotó eljárásokat (hasi UH, scintigraphiai módszerek, SPECT, valamint az utóbbi években nano-SPECT/CT), morphologiai elemzéseket (hagyományos szövettani, immunhisztokémiai, elektronmikroszkópos vizsgálatok), valamint a haemopoeticus őssejtek szerepének vizsgálatát. E vizsgálatok főbb, jelző értékű eredményei a lép-autotranszplantáció létjogosultságát mutatták, hiszen a beültetett lépszeletkék újraereződés révén, remodellatiójuk és recolonisatiójuk után részben újra képesek biztosítani a lépfunkciókat. Ez pedig kritikus fontosságú a lép eltávolítását követő szövődmények (OPSI, DIC) elkerülésében. Jelen tanulmány a legfontosabb elveket és a különböző kísérletes modellek főbb következtetéseit foglalja össze.