A hypertonia önálló cardiovascularis kockázati tényező, ugyanakkor az egyik leggyakoribb betegség hazánkban is. A kezelésére legtöbbször kettőnél is több készítményt kell alkalmazni a megfelelő vérnyomáskontrollhoz. Definíció szerint rezisztens hypertoniát (RH) állapíthatunk meg, ha legalább három különböző gyógyszerosztályhoz tartozó készítmény (ennek egyike diuretikum) maximális dózisban történő alkalmazásával sem érhető el a célvérnyomás. Az RH gyakorisága a különböző vizsgálatok szerint elérheti a kezelt hypertoniások 20-30%-át is. Az RH fennállása növeli a cardiovascularis kockázatot, mivel a betegek nem érik el a számukra optimális célvérnyomást. Az RH a legtöbbször többfaktoros, a diagnosztizálása során ki kell zárni a pszeudorezisztenciát (például rossz compliance, fehérköpeny-effektus stb.). A valódi RH hátterében életmódbeli tényezők (például elhízás, fokozott sóbevitel, alkoholizmus stb.), továbbá sokféle gyógyszer (például nem szteroidok, kortikoszteroidok, szimpatomimetikumok) párhuzamos alkalmazása és a szekunder hypertonia állhatnak. Az RH patogenezisében fontos szerepet játszik a fokozott szimpatikus idegrendszeri aktivitás. Az RH kezelése során rendezni kell az életmódbeli eltéréseket, fel kell deríteni a vérnyomás-emelkedést okozó gyógyszereket, illetve állapotokat (például alvási apnoe, krónikus vesebetegségek, diabetes mellitus) is. Az RH gyógyszeres kezelésére nincsenek egységes ajánlások, ezért a terápia a legtöbbször 4-5 hatástani csoport alkalmazásából állhat. Az RH kezelésében az utóbbi években egyre fontosabb szerepet játszanak az eszközös beavatkozások (például a carotis-baroreceptorok ingerlése és a vesék rádiófrekvenciás denervációja) is.