Pszichoanalitikus gyakorlatom hívta fel figyelmemet az álom-elbeszélés során arra a jelenségre, amelyben az álomelbeszélő egy-egy mindennapisága miatt banálisnak tűnő álomrészlet fölött elsiklott, s amelynek funkcióját az analitikus megsejtette. Az ilyen álomrészlet úgy működik, mint egy rejtekhelyet álcázó tárgy, amelynek jelenlétéhez hozzászoktunk. Ezt az álcázott rejtekhelyet neveztem el álomzugnak. Álomzugba kerülhet hely, személy, tárgy, sőt érzés is. Az álomzug az álom képlékenységéből származik, és kiterjedése egy-egy álmon belül füigg az álmodó kapcsolatától mind a dinamikus, mind a preverbális tudattalannal. Tanulmányom az álomzug funkcióinak vizsgálatával foglalkozik pszichoanalitikusan orientált pszichoterápiákban és pszichoanalízisekben. Az álomzug analitikusan orientált pszichoterápiákban gyakrabban volt felfedezhető, mint pszichoanalízisekben. A leghangsúlyosabb eltérés a kétféle terápiás módszerrel nyert anyagban a réverie-ként (lásd Bion 1963, Ogden 1997) ismert munkamód mentén mutatkozott, a réverie pedig összekapcsolódik az "érzékelt tér" élményével a pszichoanalízisben. Tapasztalatom szerint a pszichoszomatikusan érzékelt tér az áttételi folyamatok egyik fő csatornájaként működik az analitikus gyakorlatban. Pszichoanalízisben az álomzugban rejlő álomrészlet fokozatosan - épp ezért gyakran észrevétlenül - válik részévé az álom egészének. Analitikusan orientált pszichoterápiában viszont az álomzug feltűnik, és a zug tartalmával történő munka során tanulmányozhatjuk az álomzug integrációját az álom egészébe. Egy álomrészlet zugba kerülése lehet elfojtás következménye éppúgy, mint hasítás eredménye. Amikor az álomzugban rejlő tartalom megdolgozásra kerül, az elfojtott, illetve lehasított tartalmak belekerülnek az álom egészébe, illetve integrálódnak az énbe.