A téveszme hagyományos meghatározás szerint a valósággal ellentétes hiedelem, amely racionális érvekkel és tényekkel nem cáfolható. Ma inkább a hétköznapi hiedelemformálással rokonságot mutató folyamatokról beszélünk, amelyek létrejöttében szenzoros és kognitív torzítások is szerepet játszanak. Egyes társas jelzések súlyozott feldolgozása, a szokatlan érzékletek, a jelentés utáni kutatás, valamint az attribúciós és mentalizációs folyamatok sajátságai vezetnek a hiedelmekhez, amelyek az adott társas összefüggésben megerősítést kaphatnak, és öngerjesztő körré válhatnak. A közleményben adatokat mutatok be azzal kapcsolatban, hogy a téveszme-szerű jelenségek a populációban normális eloszlást mutatnak, hasonlóképpen a hozzájuk kapcsolódó élettani és molekuláris biológiai markerekhez (a vegetatív arousal habituációja, az AKT sejtszintű hírátvivő rendszer aktivációja). Neurokémiai szinten egyes neurológiai betegségekben a dopamin oldja az apátiát és a meglassultságot, de agonistái Parkinson-kórban pszichózisszerű jelenségeket indukálhatnak, beleértve a túlértékelt hiedelmeket. Ezek mögött egyszerű kondicionálási paradigmában az aberráns jelentőségtulajdonítás fokozódása igazolható. A jövő kutatásainak legfőbb kihívása, hogy megállapítsa e jelenségek betegségpredikciós értékét.