A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők száma világszerte növekszik. A betegség kezelésében az utóbbi években hangsúlyeltolódás figyelhető meg. A 2-es típusú diabétesz kezelése évtizedeken keresztül valójában a betegség progressziója mögött kullogott: a betegség felfedezését követő időszakban általában kevésbé agresszív, és ily módon kevésbé hatékony kezelést alkalmaztunk, a terápiaváltására később, jellemzően idősebb korban, hosszabb betegségtartam mellett, társbetegségek - elsősorban kardiovaszkuláris betegségek - gyakoribb előfordulása mellett került sor. Az utóbbi évek nagy betegszámot felölelő prospektív vizsgálatai (ACCORD, ADVANCE, VADT) ugyanakkor egyértelműen igazolták, hogy a terápia későn megkezdett, erőltetett, alacsonyabb glikált hemoglobin célértékre vezetése nem váltja be a reményeket, a betegek túlélése ily módon nem javítható. Az United Kingdom Prospective Diabetes Study 20 éves követésének eredményei, valamint a további 10 éves megfigyelés adatai egyértelműen igazolták, hogy a betegség kezdetétől alkalmazott intenzív kezeléssel a cukorbetegek mikro- és makrovaszkuláris szövődményeinek progressziója egyaránt lassítható, a hagyományosan kezelt betegekkel történő összehasonlítás során a túlélés is javul. Helytelen az a - sajnos még napjainkban is gyakori - megközelítés, amikor csak a vércukorérték számottevő mértékben történő emelkedését követően változtatunk a kezelésen, adott esetben az alkalmazott orális antidiabetikum adagját megemeljük, illetve a kezelést újabb tabletta adásával bővítjük. Az inzulinkezelés bevezetésére is sok esetben csak tartósan fennálló magas vércukorértékek fennállása esetén kerül sor. A 2-es típusú diabétesz korszerű kezelése során tehát követnünk kell a hipertónia kezelése során már jól bevált terápiás elvet: már mérsékelt fokú vércukorszint emelkedés esetén bővítenünk kell a kezelést, és korán ki kell használnunk a kombinációs terápia nyújtotta előnyöket.