Világszerte a kardiovaszkuláris betegségek vezetnek a legtöbb halálesethez. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben a kardiovaszkuláris betegségek kezelésében előrelépés következett be, amely során a mortalitást sikerült csökkenteni, a szekunder prevencióban használatos optimális antilipémiás kezelés ellenére még számottevő reziduális lipidrizikó maradt, mely kedvezőtlenül befolyásolja a coronariabetegek morbiditási és mortalitási mutatóit. Ezt a maradék lipidkockázatot részben az emelkedett triglicerid-, részben az alacsony HDL-C-szint jelenti. A szerzők célkitűzése annak a megállapítása volt, hogy az intézeti rehabilitáció során azon definitív coronariabetegek körében, akik a szekunder prevenciónak megfelelően összetett kezelésben részesültek, az alkalmazott antilipidémiás kezelés mellett milyen mértékben volt jelen a reziduális lipidkockázat.