A magyar háztartások évről évre egyre többet költenek saját zsebből gyógyszerekre, orvosokra, elkülönített kórházi ágyra, nem beszélve a hálapénzről. Ezen magánkiadások intézményesítésére (például a kockázatok és az ezzel ekvivalens szolgáltatási kiadások másokkal való megosztása, vagy a kiadások növekedésére való felkészülés) egy lehetséges eszköznek tekinthető az önkéntes egészségbiztosítás. Felmerül azonban a kérdés, hogy Magyarországon ez a biztosítási forma milyen szerepet játszhat? A cikk célja, hogy bemutassa Sarah Thomson e témában készült nemzetközi elemzését, kiegészítse magyarországi adatokkal, illetve ezek alapján következtetéseket vonjon le Magyarország vonatkozásában.