A szerzők VIII-XIII. századi Magyarország jelenlegi területéről származó koponyákat vizsgáltak meg, melyek a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani tárából származtak. A koponyákat szabad szemmel és a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján készített spirál CT felvételeken tanulmányozták, tehát régi korok koponyasérüléseit modern módszerekkel vizsgálták. A kutatás arra irányult, hogy milyen élhatásra keletkezett sérüléseket szenvedtek el a hajdani áldozatok, milyen fegyverrel okozhatták ártalmaikat, illetve sérüléseik túlélhetők voltak-e. A koponyákon többnyire vágott sérüléseket találtak, mint például trepanáltat is, de volt szúrt jellegű sérülés is. Az áldozatok nagyobb része élte túl támadását, mint azt a CT felvételek is bizonyították, mivel tompa csontszéleket lehetett látni az anyaghiányok mentén ezen esetekben. Az eszközök, melyekkel sebet ejtettek a koponyák hajdani gazdáin mindig a korra jellemző közel- vagy távolharc fegyverei voltak.