A gyógyszerellátás stabilitása szempontjából állandó dilemma az iparpolitikai és finanszírozói érdekek összeegyeztetése. A biztosítói működés változatos kereslet és kínálat-módosító eszközökkel rendelkezik, azonban a nagy költségű, széles körben igényelt terápiák támogathatósága továbbra is feszültségeket hordoz. A költség-szabályozó módszerek együttes használata sokszor a hozzáférés indokolatlan korlátozását jelenti, ami a méltányosság és társadalmi haszon csökkenésével járhat. A támogatási szerződésekben megjelenő feladatmegosztás a betegvezetés, beteg-együttműködés és a vállalt hatásosság fenntartását biztosíthatja, az adminisztrációs terhek növekedése mellett az ellátás hatékonyságát is növelheti. Az új szabályozási elemek hatékony alkalmazásával kölcsönösségen és átláthatóságon alapuló partnerség jöhet létre a résztvevők között. A mennyiségi szemléletet fokozatosan felváltó minőségi alapelvek elfogadható stratégiát hordoznak a gyógyszerpiac szereplőinek, és a kockázat kezelésére létrejövő összetettebb biztosítási termékek kiindulási pontjául szolgálhatnak.