A tanulmány azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen szerepe van a pszichoterápiának az agysérült betegek ellátásában. A traumás agysérülések száma a világ minden táján nő, és ellátásuk a neurorehabilitációs munka egyik legnagyobb kihívása. A hazai neuropszichológiai rehabilitáció gyakorlatával kapcsolatban megnövekedő igények megkívánják a neurokognitív ellátás kiegészítését különböző pszichoterápiás módszerek alkalmazásával. Néhány rövid eset bemutatásán keresztül érzékeltetjük a neuropszichológiai közegben alkalmazott pszichoterápiás gondolkodásmód lényegét. A trauma során külső erőbehatás éri az agyat, aminek következtében az agyszövet strukturális sérülése és működésének változása következik be. A szövetállomány károsodása az esetek többségében a kliens egész életére kihatással van. A trauma megváltoztatja a beteg életét, érinti a családi és társkapcsolatokat, a munkavégző képességet, a személy önmagáról alkotott képét, hosszú távú terveit. Megállapítjuk, hogy neuropszichológiai ellátás során, a beteg és a terapeuta között olyan verbális és szimbolikus interakció jön létre, mely lehetővé teszi, hogy a beteg önmagáról alkotott elképzeléseit a rehabilitáció menetében megvitathassa. A szelf állapot koherenciájának elősegítése javítja a valóságvizsgálatot, önbecsülést és az interperszonális kapcsolatokat. A betegnek lehetőséget kell kínálni ahhoz, hogy feldolgozza a gyászát, feloldja diszfunkcióival kapcsolatos pszichológiai konfliktusait, és ezen keresztül, az esetleges krónikus deficitjei ellenére, az életben egyfajta relatív szabadságot és függetlenséget tudjon biztosítani önmaga számára.