Mai ismereteink szerint a szepszist a szervezet mikrobiális fertőzésre adott gyulladásos válaszreakciójának kell tekinteni, ahol a folyamat hátterében a proinflammatorikus mediátorok fokozott expressziója áll. A betegség mortalitása az utóbbi évtizedekben jelentősen nem változott, a sikeres kezelés alapfeltétele a korai diagnózis. A diagnózis gyors felállítása a laboratórium oldaláról egyrészt a kórokozók genetikai anyagának vérből történő kimutatásával, másrészt a rövid féléletidejű gyulladásos fehérje markerek (citokinek) plazma koncentrációjának mérésével lehetséges. A citokinek gyors válaszreakciója miatt a mintavétel időzítése és a betegség több markerrel történő követése kiemelt fontosságú. A szepszis kimenetelét a betegek általános állapotán kívül nukleotid polimorfizmusok és génexpressziós változások is befolyásolják. Az egyik leggyakrabban monitorozott mediátor páros a C-reaktív protein és a prokalcitonin. Kevéssé ismert, de a betegség súlyosságát jól jelző fehérjék közé tartozik az aktinkötő gelsolin és a plazmából kimutatható monomer aktin. A szerző vizsgálatai szerint a prokalcitonin kiáramlás lehetséges szöveti lokalizációjaként a májszövet és a perifériás vér neutrofil granulocitái is felelősek lehetnek.