A gestatiós diabetes (GDM) az ajánlásoknak megfelelően szülés után reklasszifikálni kell, hatásfoka azonban - a páciensek alacsony részvétele miatt - többnyire nem kielégítő. Célul tűztük ki terhességük során GDM-es asszonyok szülést követő korai reklasszifikációját, valamint a maradandó szénhidrátanyagcsere-zavarok prediktorainak vizsgálatát. 2005. 01. 01. és 2007. 03. 31. között a Szent Margit Kórházban szült 3607 asszony közül 232 esetében diagnosztizáltunk GDM-et. Rizikótényezők megléte esetén a 8-12. terhességi héten, majd minden nem cukorbeteg asszonynál a 16-18. (korai diagnózis, a=127; 54,7%) és a 26-28. héten (késői diagnózis, a=105) végeztünk szűrést (75 g-os oGTT, WHO-kritériumok). Közülük 145 (62,5%) asszony jelent meg reklasszifikáció céljából a szülés után 1,5-6 hónappal. Két asszony inzulinnal kezelt diabetesben szenvedett. Azon asszonyokban, akiknek nem volt ismert cukorbetegségük, 75 gos oGTT segítségével további 9 (6,2%) esetben igazoltunk szénhidrátanyagcserezavart (emelkedett éhomi vércukor: 1, csökkent glukóztolerancia: 5, diabetes: 3). A kóros csoportban szignifikánsan magasabb volt a terhesség alatti korai oGTT 120 perces értéke (9,4+-1,3 vs. 7,4+-1,5 mmol/l) és a szülés után mért reggeli utáni vércukorérték (7,3+-1,5 vs. 5,9+-1,0 mmol/l). Ezen esetekben a terhesség alatt korábban diagnosztizáltuk a GDMet, gyakrabban, nagyobb dózisban és hamarabb alkalmaztunk inzulinkezelést. Logisztikus regresszióval az inzulinkezelés (OR: 14,1; 95%os Cl: 2,0-99,8) és a korai oGTT 120 perces eredménye (1 mmol/l vércukorkülönbség - OR: 2,75; 95%os Cl: 1,22-6,2) bizonyult független prediktornak. A vizsgált magyar, korábban GDMes populációban a nagy utánkövetési arány és az általános korai szűrés lehetővé tette a szülést követő, maradandó szénhidrátanyagcserezavar prediktorainak vizsgálatát. Kifejezetten veszélyeztetettek azok az asszonyok, akikben a GDM súlyosabb volt, amit az oGTT 120 perces emelkedettebb vércukorértéke és/vagy az inzulinkezelés ténye jellemez.