Az antiaritmiás kezelésnek nemcsak a ritmuszavar és a panaszok megszüntetése a célja, hanem az életkilátások és az életminőség javítása is. Nem hagyhatjuk tehát figyelmen kívül az antiaritmikumok (kiváltképp az Na- és K-csatorna-blokkolók) mellékhatásait, az olykor akár életet veszélyeztető proaritmiákat sem. Mindezek figyelembevételével a ritmuszavarok kezelésében kiemelt szerep jut a béta-blokkolóknak. Hatásuk emelkedett katekolaminszint mellett fokozottan érvényesül, így jól alkalmazhatók az akut miokardiális infarktushoz társuló ritmuszavarokban, a terhelésre jelentkező aritmiák kezelésében, anxietas, anesztézia esetén, a posztoperatív aritmiák ellátásában, feokromocitómában és fokozott katekolamin-érzékenység esetén (tireotoxikózis). A klinikai gyakorlatban a béta-blokkolók a ritmuszavarok megszüntetése (pl. szinusz tachycardia, paroxizmális szupraventrikuláris tachycardiák, extraszisztolia, kamrai tachycardia...) mellett azok megelőzésére képesek (pl. pitvarfibrilláció, hirtelen szívhalál), de provokálhatnak is aritmiát (pl. sinusbradycardia, AV-blokk...).