A bizonyítékokon alapuló orvoslás a klinikai megfigyelésekben és vizsgálatokban nyert külső bizonyítékokat igyekszik a gyógyszerészek és orvosok számára könnyen alkalmazható módon hozzáférhetővé tenni. A külső bizonyítékok önmagukban azonban nem elégségesek a gyógyításhoz, azokat a betegek állapotának, elvárásainak és lehetőségeinek figyelembevételével kell alkalmazni. Ebben a szintézisben döntő szerephez jutnak az orvos korábbi tapasztalatai. A bizonyítékokat bizonyíték-hierarchiába rendezik, melynek legmagasabb fokán az összehasonlító, randomizált klinikai vizsgálatok állnak. Az összehasonlító vizsgálatok eredményeit abszolút és a kontrollcsoporthoz viszonyított relatív értékekben szokás kifejezni. A helyes gyakorlat az eredmények mindkét formában történő közreadása, mert csak ilyen módon mérhető fel reálisan a kezelések különbözőségének népegészségügyi jelentősége. A gyógyszerár és ártámogatási eljárások közül a hatóanyag azonosságán és a biológiai hasznosíthatóság egyezőségén alapuló generikus helyettesítés megfelel a bizonyítékokon nyugvó orvoslás elveinek. A hasonló biológiai készítmények bevezetése szintén ezeket az elveket követi, de a helyettesítést nehezíti a fehérje hatóanyagok eltérő immunogenitása. A probléma teljes mélységű megítélésére még nem áll rendelkezésünkre kellő mennyiségű humán adat. A betegek biztonságának elsődlegessége miatt kifejezetten ellenjavallt jelenleg a készítmények kereskedelmi indokú gyakori helyettesítése a betegekben. Végezetül az ún. terápiás fixesítés csak szakértői véleményeken és nem összehasonlító vizsgálatok bizonyítékain nyugszik, ezért nem tekinthető objektívnek, továbbá a döntéseket gyakran gazdasági célok befolyásolják. Ez a tény gyakori és bizonyítékok híján tudományosan feloldhatatlan ellentétekhez vezethet.