2005 óta többen megkérdőjelezték a béta-blokkolók szerepét a szövődménymentes hipertóniás betegek kezelésében, mivel számos adat szerint az egyéb antihipertenzív szerekhez képest kevésbé csökkentették a hiprtóniával összefüggő cardiovascularis események, főként a stroke kockázatát, valamint az újabb antihipertenzív szerekhez képest azonos perifériás vérnyomáscsökkentés ellenére kevésbé voltak képesek a centrális vérnyomás csökkentésére és a hipertóniás szervkárosodások (balkamra hypertrophia, vascularis remodelláció, mikroalbuminuria) regressziójára. Ezen túlmenően számos kedvezőtlen metabolikus hatás, a testsúly növelése, a kevezőtlen lipid hatások, valamint az újkeletű 2-es típusú diabetes kockázatának szignifikáns fokozása is igazolódott. Az Európai Hypertonia Társaság terápiás ajánlásának közelmúltban publikált újraértékelésében arra a megállapításra jutott, hogy a béta-blokkolók cardiovascularis preventív hatása nem tér el érdemlegesen az egyéb elsőként választható antihipertenzív szerekétől. Mindezek alapján a béta-blokkolók továbbra is fontos helyet kapnak az elsőként választandó antihipertenzív szerek között és a jól tolerálható, harmadik generációs, vasodilatator béta-blokkolók szerepe még inkább felértékelődött.