A múlt század ötvenes éveiben a gerincoszlop szalagmeszesedéssel járó betegségeiből J. Forestier francia reumatológus új kórformát választott le, amelyet az elülső hosszanti szalag összefüggő meszesedése jellemez. A pathologiai folyamat a szalagon kívül magában foglalja a paravertebrális kötőszövetet és a discus peripheriás részét is. Az irodalomban spondylosis hyperostoticanak vagy Forestier betegségnek nevezik a kórképet. Az utánvizsgálók felfedezték, hogy gerinc szalagmeszesedéséhez gyakran társulnak egyéb hyperostotkus elváltozások: testszerte elmeszesednek a szalagok, inak, különösen azok tapadásai(entesopathia), jelezvén, hogy a kórkép a csontváz előrehaladtával nő. II. típusú cukorbetegekben fiatalabb életkorban és minden korcsoportban gyakrabban jelentkezik. A közlemény részletesen ismerteti az embert-állatot egyaránt megbetegítő kórkép történetét. DISH-re kórjelző elváltozásokat legkorábban a 150 millió évvel ezelőtt élt Sauropodák (a dinoszauruszok egyik fajtájának) csontvázán észleltek. A ligamentum longitudinale anterius csontosodása a dinoszauruszok zömében észlelhető, azonban mamutban, Gigantocamelusban, Smilodonban és más korabeli állatokban (például kutyában, majomban, és emberszabású majmokban) is kimutatták. Paleopatológiai vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a DISH nem az emberiség legújabb kori történelme során jelent meg. Tüneteit kimutatták például II. Ramszesz egyiptomi fáraó (i. e. 1302-1213) ásatások során feltárt maradványain, továbbá a Shanidar I-nek elnevezett neandervölgyi emberekben is. Régészeti vizsgálatok kimutatták, hogy hajdan a papok körében rendkívül gyakori volt a DISH amit - tévesen - Bechterew-kórként azonosítottak.