A tanulmány második része a szociálisan rászoruló szegedi felnőtt lakosság számára nyújtott szociális szolgáltatások és intézmények történetével foglalkozik. Röviden bemutatja a segélyezés különféle formáinak alakulását. Elemzi a kezdetben széttagolt, egymással együtt nem működő szociális intézmények integrációjának folyamatát. Az egyesítés és az együttműködés nehéz feladat volt, az egészségügyi integrációnál is lassabban haladt, annak ellenére, hogy az intézmények mind állami vagy tanácsi tulajdonban voltak. A korszak végére Szegeden még mindig két "egyesített" szociális intézmény található. A szociális otthonok szolgáltak az integráció alapjául. Ezek szakosodása, szakmai színvonala, a bentlakók számának növekedése jelentősen előrehaladt, de 1990-ig a szükségleteket nem tudta kielégíteni. Az öregek napközi otthonainak létrehozása és a házi gondozás megszervezése megteremtette a háromfokozatú, egységes szociális gondozási rendszer alapját. Egyúttal enyhítette a hiányt, de megszüntetni nem tudta. A Szegeden dolgozó szociális szakemberek kezdeményező szerepet játszottak az új gondozási formák kialakításában: például az öregek napközi otthona, a nyugdíjas ház, a családsegítő szolgálat kísérleti működtetése. A tanulmány második része röviden bemutatja a fogyatékkal élő és a csökkent munkaképességű emberek foglalkoztatásának kérdéseit is. A dolgozat Szeged város egészségügyi és szociális ellátásának közel fél évszázados történetét feltáró kutató munka része.