Az elmúlt években tisztázódtak a súlyos infekciók kezelésének alapelvei: mintavétel után a helyi rezisztenciaviszonyok ismeretén alapuló antibiotikum-kezelést egy órán belül meg kell kezdeni; a kezdő terápiát a beteg állapotának javulásával vagy a kórokozó és érzékenységének ismeretében egyszerűsíteni lehet, illetve kell; a farmakodinámiás szempontból optimálisnak tartható dozírozást célszerű alkalmazni; a terápia időtartamát a lehető legrövidebbre kell csökkenteni, nem komplikált, kezelésre jól reagáló infekció esetén öt-hét napra. A leggyakoribb problémát okozó patogének Magyarországon az MRSA (meticillinrezisztens Staphylococcus aureus) és az ESBL (széles spektrumú béta-laktamáz) -termelő Gram-negatív baktériumok. A bacteraemiával járó MRSA-infekciók kezelésekor ma már elvárható a vancomycin MIC (minimális gátlókoncentráció) -értékének meghatározása az adott kórokozó esetében. A terápia valószínűleg hatásos lesz 1,5 mg/l-es vagy annál kisebb MIC-értékkel jellemezhető kórokozók esetén, ha 15 mg/l-es minimális vancomycinkoncentrációt biztosítunk, míg kevésbé érzékeny MRSA-izolátumoknál más antibiotikumok, így linezolid, tigecyclin vagy daptomycin alkalmazására lehet szükség. Az ESBL-termelő kórokozókkal szemben szisztémás infekciókban a carbapenemek az elsőként választandó antibiotikumok, alternatíva lehet a tigecyclin. A multirezisztens kórokozók elterjedésével a súlyos infekciók kezeléséhez a korábbinál nagyobb odafigyelés és szaktudás szükséges.