A szerző összefoglalja a poszt-infarktusos szekunder prevenció és a kardiológiai rehabilitáció jelenlegi hazai és európai helyzetét és hiányos gyakorlatát. A nagy szekunder prevenciós klinikai tanulmányokból származó adatok egyértelműen igazolták, hogy a rizikófaktorok kiküszöbölése, a megfelelő gyógyszeres kezelési stratégia és a szervezett rehabilitációs programok jelentősen javítják a koszorúérbetegek rövid és hosszú távú prognózisát. Ennek ellenére ezeket a módszereket még mindig csak a betegek egy részénél alkalmazzák, és sokan nem részesülnek a bizonyítottan kedvező kezelésben. A kardiológusok egyik fontos feladata és kihívása az elkövetkező években, hogy ezen a kedvezőtlen helyzeten javítsanak.