A glialis eredetű daganatok hatékony kezeléséhez egyre gyakrabban szükséges a diagnosztikus célból vett daganatszövet molekuláris patológiai vizsgálata. A jelen közleményben a szerzők irodalmi adatokra támaszkodva foglalják össze a malignus glialis daganatok biológiai sajátságait és az innen levezethető prediktív biológiai markerek jelentőségét. Napjainkra három területen történt jelentősebb előrelépés. (I) A glioblastoma kezelésében igen hatásosnak bizonyult temozolomide (Temodal) effektivitása az 06-metilguanin-DNS-metiltranszferáz (MGMT) gén promoterének metilációjától függ. Az MGMT metilációjának meghatározása a daganatszövetből metiláció-specifikus PCR (MSP) segítségével a kezelés sikerét vetíti előre. (II) Az EGFR-alapú célzott terápiák hatása az EGF-receptor expressziójának ill. a gén amplifikációjának függvénye. Az EGFR-expresszió arányos a gén amplifikációjával és korrelál a tumorok gradusával. Az amplifikáció mértéke szabja meg a mutáns receptorfehérje (EGFRvIII) megjelenését is. Az EGFR genetikai hátterének tisztázására FISH-vizsgálat végzése ajánlható. (III) Elsősorban az oligodendroglialis daganatok kezelésénél érdekes az 1p és a 19q kromoszomális régiók vizsgálata. A kombinált, ún. PCV terápia azokban a daganatokban hatásos, melyekben 1p- és 19q-deléció észlelhető; a meghatározó a rövid kar vesztése. A bizonyíthatóan hiteles prediktív markerek meghatározása - a betegek érdekében csakúgy, mint a kezelés racionális finanszírozása szempontjából - egyaránt elengedhetetlennek tűnik. A módszerek anyag- és forrásigénye miatt javasolható, hogy a prediktív neuro-onkológiai diagnosztika patológiai centrumokba összpontosítva történjék. A szerzők a rutin szövettani diagnosztika elemeinek (morfológia, fehérjeexpresszió, génszintű vizsgálatok) egymásra épülését propagálják.