A nyelőcsősebészet - néhány sporadikus próbálkozástól eltekintve - alig több mint 50 éves múltra tekinthet vissza. A mellkassebészet fejlődésével párhuzamosan alakult ki, majd az anaesthesiologia és a perioperatív intenzív terápia előrehaladásával teljesedett ki. A kezdeti időszakban a nyelőcsőrák sebészete az alsó harmadi daganatok és az oesophago-gastricus átmenetben ülő, ún. cardiatumorok műtéteivel indult. Az 1970-es évekre esik a nyelőcsőrák miatt végzett műtétek egyre szélesebb körben történő elterjedése és a nyelőcső-sebészeti centrumok kialakulása. Az 1980-as években a részleges resectiókat a szubtotális resectiók váltották fel. Az 1990-es évek eredménye volt a hypopharynx és a nyaki nyelőcsőszakasz tumorainak rutinszerű kiirtása a megfelelő centrumokban. Általánosan elfogadottá vált a rutinszerű kiterjesztett nyirokcsomó-eltávolítás. Az évtized végére kikristályosodott a neoadjuváns radio-kemoterápia jelentősége. Megkezdődött a thoracoscopos és laparoscopos műtétekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés. A napjainkra kialakult gyakorlat: intraepithelialis és csupán a muscularis mucosaera terjedő daganatoknál endoscopos mucosectomai vagy más endoscopos kezelés az elfogadott a thoracotomia nélküli nyelőcsőkiirtás mellett. Submucosus daganatoknál transthoracalisan vagy tranashiatalisan végzett szubtotális resectio és 2 mezős lymphadenectomia a választandó eljárás. Előrehaladott T2-es tumoroknál kizárólag a szubtotális resectio tekinthető kuratív módszernek, a daganat helyétől függően 2 vagy 3 mezős lymphadenectomiával kiegészítve. T3-as és T4-es középső, felső harmadi és nyaki daganatoknál neoadjuváns radio-kemoterápia szükséges. Csak reszpondereknél jön szóba resectiós műtét kuratív céllal.