A 2-es típusú cukorbetegek kezelésének alappillérét az egészséges táplálkozás alapelveinek betartása, illetve a mozgásszegény életmód felszámolása képezi. A betegek nagy részénél nem elegendők az életmódbeli változtatások, előbb-utóbb orális antidiabetikumokra van szükség a megfelelő anyagcsere-egyensúly megteremtéséhez. A betegség progressziója során a bétasejt-funkció olyan súlyos károsodása jelentkezhet, ami már csak inzulinkezeléssel uralható (a 2-es típusú cukorbetegek kb. 30%-a szorul inzulinkezelésre). Az elhízás járványszerű terjedésével párhuzamosan a 2-es típusú diabétesz minden várakozást meghaladó előretörését tapasztalhatjuk (a fejlett országokban 10%-ot közelítő prevalenciával kell számolnunk). Az előbbiek alapján komoly népegészségügyi problémáról van szó, amit a gyógyszergyártók is felismertek, gőzerővel folyik az új orális antidiabetikumok fejlesztése, klinikai kipróbálása. A tiazolidindionok (kémiai szerkezetük alapján elterjedt a glitazon elnevezés is) az inzulin-sensitiserek csoportjába tartoznak. E gyógyszercsoport első képviselője, a troglitazon 1997-ben került forgalomba Japánban, az USA-ban és az Egyesült Királyságban. Alkalmazása során idioszinkráziás jellegű, hepatotoxikus mellékhatásra derült fény, ami ennek az ígéretes készítménynek a karrierjét derékba törte. A tiazolidindionok fejlesztése szerencsére nem állt meg, májszövődményektől mentes két új szer is megjelent a terápiás palettán: a pioglitazon és a rosiglitazon. Hazánkban ez utóbbi van forgalomban Avandia néven, sőt időközben metforminnal és glimepiriddel kombinált kiszerelés is elérhetővé vált.