A szerzők egy szerencsés kimenetelű szénmonoxid mérgezésének esetét ismertetik. Az új házba aznap költözött be egy házaspár, akiket este hazaérkező lányuk eszméletlenül talált a lakásban. A helyszínre hívott háziorvos a betegeket a szomszéddal kimentette a gáztérből, majd értesítette a Mentőket, az Orvosi Ügyeletet, a Tűzoltókat és a Gázművek szerelőit. A házaspár 1 napos kórházi kezelés után gyógyultan távozott, felvételkor mért carboxyhaemoglobin szintjük 21 és 25% volt. Az igazi nagy kérdés, hogy hogyan került a szénmonoxid az új lakásba. Erre is megadják a választ a szerzők: az új lakás egyterű nappalijában, a konyharészben páraelszívó működött. Vele egy légtérben, de tőle mintegy 8-9 méterre működött a fürdőszobában a lakás fűtőkészüléke, melynek kivezetése a kéménybe volt kötve. Az új házban az ajtók, ablakok túl jól zártak. A páraelszívó minimális, néhány ezred milibar nyomású vákumot teremtett a lakásban. Ekkora nyomáskülönbséget megérezni nem lehet. A lakás egyterű nappalija lényegében az egyetlen kéményen át érintkezett a külvilággal. A kéményben a páraelszívó hatására megfordult a levegő áramlása, nem kifelé, hanem kintről befelé áramlott a levegő. Az égő gáz az elhasználódó levegővel előbb széndioxiddá, majd az oxigén fogytával szénmonoxiddá égett el és beáramlott a nappali légterébe, ez okozta a mérgezést. Mindez egyszerűen kivédhető lett volna, ha a gázkazán füstérzékelőjét nem mulasztotta volna el bekötni a szerelő és ha a páraelszívó és a fűtőkészülék közé úgynevezett reteszelő kapcsolót építettek volna be, ami biztosítja, hogy az egyik készülék működése esetén a lekapcsolja a másikat és viszont. Ez Németországban kötelező építési szabvány 1963 óta, nálunk ajánlott.