A vesetranszplantált betegek testösszetétele jelentős változáson megy keresztül már a transzplantációt követő korai időszakban. Ennek követésére megbízható, a mindennapi gyakorlatban egyszerűen kivitelezhető módszerek alkalmazására van szükség. Ezért jelen vizsgálatunk célja három különböző, a testösszetétel meghatározására alkalmas eljárás összehasonlítása és megbízhatóságának megállapítása volt transzplantációt követően. Hetvenegy vesetranszplantált beteget vizsgáltunk közvetlenül a transzplantáció után és 10 héttel később. A testösszetétel változásait kettős energiájú röntgenfoton-abszorpciometriával (DXA - dual energy X-ray absorptiometry), bioelektromos impedancia analízissel (BIA) és near-infrared interactance (NIR) módszerrel mértük; a statisztikai elemzés során Spearman-féle korrelációt és a Bland-Altman modellt alkalmaztunk. A DXA vizsgálat eredményei alapján a transzplantációt követő első 10 hétben a testsúly, és a testtömeg-index szignifikáns csökkenése nélkül, a test zsírtartalmában (1,2 kg) és a test zsírszázalékában (2,7%) szignifikáns (p<0,001) növekedés, míg a zsírmentes súlyban szignifikáns (p<0,001) csökkenés (2,3 kg) mutatkozott. A három alkalmazott módszer eredményei között (DXA-NIR, DXA-BIA) szoros korreláció volt megfigyelhető, de mind a NIR, mind a BIA jelentősen alábecsülte a test zsírtartalmában és a test zsírszázalékában bekövetkező növekedést. A vesetranszplantáció után a testösszetételben bekövetkező változások nem követhetők egyszerű testsúlyméréssel és a testtömeg-index számításával. Ez kiemeli a testösszetétel vizsgálatok transzplantációt követő alkalmazásának a jelentőségét. A DXA-hoz mint referencia módszerhez viszonyítva, a NIR és a BIA alkalmatlannak bizonyult a testösszetétel pontos meghatározására ezen betegcsoportban.