A pacemaker-diszfunkciók felismerésében és a betegadaptált pacemaker-programozásban a testfelszíni és intracavitalis EKG mellett speciális esetekben az intraoesophagealis EKG és az echokardiográfia is segítségünkre lehet. Ennek alátámasztására a szerzők két esetüket ismertetik. Első betegük kórelőzményében paroxizmális pitvarfibrilláció, dilatatív cardiomyopathia, pangásos szívelégtelenség miatti hospitalizációk szerepeltek. Sinuscsomó-betegség miatt kétüregű AV szekvenciális pacemaker-implantációt végeztek, ezt követően "pacemaker-szindrómára" utaló panaszai jelentkeztek. Az intraoesophagealis EKG-val bizonyítható volt, hogy a kiváltott bal pitvari A-hullám a kamrai aktivációval esett egybe. Az optimális AV-idő beállítása után a beteg panaszai megszűntek. Pitvarfibrillációs paroxizmus az AV szekvenciális pacemaker beültetését követően nem jelentkezett. A második betegnél AV szekvenciális pacemaker-implantáció történt nyitott szívműtét során epicardialis bal kamrai elektróddal. A gyógyulási fázis során pacemaker-szindrómára utaló panaszokat, illetve pacemaker-diszfunkcióra utaló EKG-eltéréseket észleltek. A pitvari és kamrai elektromos tevékenység monitorozása céljából szimultán felszíni és intraoesophagealis EKG-t készítettek. Különböző AV-késések mellett vizsgálták a bal pitvari A-hullám és a bal kamrai szisztolé kezdetének egymáshoz való távolságát. Az optimális AV-késés 140 ms volt, amelyet a bal pitvari A-hullám és a kamrai pacemaker-tüske távolsága alapján határoztak meg. Ezután echokardiográfiával vizsgálták a mitrális beáramlási görbe és a bal kamrai kiáramlási sebesség változásait minden egyes AV-késés beállítás mellett. Hemodinamikai szempontból megfelelő AV-késés ezzel a módszerrel is 140 msnak adódott. Vizsgálataik alapján az intraoesophagealis EKG-nak és az echokardiográfiának hasznos kiegészítő szerepe van a kétüregű pacemakerek betegadaptált beállításában.