A segítő szakemberek iránti elháríthatatlan elvárás, hogy az etikai és morális normák tiszteletben tartásának kiemelt szintjén, s ugyanakkor a tárgyi tudás magas színvonalán műveljék hivatásukat. Azon a fokozottan érzékeny területen, amit a fogyatékos gyerekekkel és családjaikkal való munka jelent, különösen érvényes ez az igény. A szakembereknek a családokkal való együttműködését azonban nemcsak a fogyatékosság megkerülhetetlen ténye tette nehézzé, hanem az a több évtizeden át felgyülemlett "elhallgatás" és távolság is, ami az intézmények és civil társadalom között volt tapasztalható. A rendszerváltást követően még hosszú ideig a családdal való együttműködés szándékát sok szülő "gondoskodó nyaggatásként" élte meg, és tartott a segítő szakemberektől. A szakma részéről sem volt zökkenőmentes a szülő partnerként való elfogadása. A felek - szakember és szülő - eltérő, de kétségtelenül egymást kiegészítő pozíciója szinte minden lényegi kérdésben folyamatosan érvényesül. Ez a különbség természetes, normális és mind a gyermek fejlesztési, mind a családi kapcsolatok megerősítési folyamata szempontjából hasznos, de feltételezi a folyamatos egymásra figyelést, a nyílt kommunikációt és a partneri egyenértékűség tiszteletben tartását. A tanulmány első része a partnerség keresésének és kiépítésének a történetét írja le. A második részben egy kutatás ad rálátást a fogyatékos gyermeket nevelő szülők és a szakemberek aktuális együttműködésének néhány területére.