Inkretineknek az emésztőtraktus speciális sejtjeiben termelődő, peptid természetű hormonokat nevezzük, amelyek a táplálék összetevői, elsősorban szénhidrátkomponensei hatására elválasztódva, közvetett módon, összetett hatásmechanizmussal - döntően a postprandialis vércukorszint csökkentésével - részt vesznek a glükózhomeosztázis biztosításában. Az összefoglaló közlemény a két legfontosabb inkretin, a glükagonszerű peptid (GLP)-1 és a glükózdependens inzulinotróp polipeptid (GIP) élettani termelődésének áttekintése mellett részletesen foglalkozik a szénhidrát-anyagcsere tekintetében meghatározó jelentőségű tényező, a GLP-1 hatástani sajátosságaival és ezek farmakológiai hasznosításának, a 2-es típusú diabétesz kezelésében való felhasználásának lehetőségeivel. A humán GLP-1 rövid felezési ideje folytán a napi gyakorlatban nem alkalmazható. A lebontását végző szerin-peptidáz típusú enzim, a dipeptidil-peptidáz (DPP) IV gátlásával azonban hatástartama megnyújtható. Sikerült is előállítani e hatással rendelkező vegyületeket, amint kifejlesztésre kerültek DPP IV-rezisztens, a GLP-1-től eltérő szerkezetű, de receptorán agonista hatást kifejtő származékok is. Előbbiek az incretin (GLP-1) hatásfokozók ("enhancers"), utóbbiak az ún. mimetikumok. Mindkét csoport képviselői törzskönyvezésre is kerültek. Az inkretin hatásfokozók, az ún. "gliptinek" közül a sita- és vildagliptinnel ismertek hosszabb távú klinikai megfigyelések. Az inkretinomimeticumok egy képviselője, az exenatid - szintetikus exendin-4 - került eddig klinikai forgalomba, több mint egy éves alkalmazásáról ugyancsak ismertek tapasztalatok. A rendelkezésre álló adatok alapján mindegyik felsorolt származék a 2-es típusú diabétesz vércukorcsökkentő kezelésének új, hatékony alternatívája lehet. A terápialáncban képviselt helyük ma még egyértelműen nem körvonalazható. Bár érvek sorakoztathatók fel monoterápiában történő korai adásuk mellett is, elsősorban más antidiabetikumokkal kombinált alkalmazásuk látszik reális indikációnak.