A nephrosis szindróma jellemzői a napi 3,5 g feletti proteinuria, a hypoproteinaemia, a hypalbuminaemia, az oedema és a dyslipidaemia. A proteinuria mértéke, a szérumösszfehérjeszint, a szérumalbuminszint, illetve a szérumlipidprofil a nephrosis szindróma diagnosztikájában régóta használt és közismert laborparaméterek. A laktát-dehidrogenáz (LDH) a sejtkárosodással járó kórképek jó markere. A jelen tanulmányban a szerzők célkitűzése a szérum-LDH-aktivitás és az LDH izoenzimek vizsgálata volt nephrosis szindrómában. Retrospektív, keresztmetszeti vizsgálatukban nephrosis szindrómás (NEPHR, n=62) és nemnephrosis szindrómás, különböző eredetű proteinuriás betegeket (KONTR, n=30) hasonlítottak össze. A NEPHR csoportban a KONTR csoporthoz képest szignifikánsan magasabb szérum-LDH-aktivitást találtak (p<0,001). A szérum-LDH-aktivitás korrelált a szérumösszfehérje-szinttel (r=-0,483, p<0,001), a szérumalbuminszinttel (r=-0,563, p<0,001), a proteinuriával (r=0,412, p=0,01) és a szérumösszkoleszterinnel (r=0,457, p=0,001). Külön megvizsgálva csak a KONTR csoportot is, ilyen korrelációkat a szerzők nem találtak. A betegek egy kisebb csoportjában meghatározták a szérum-LDH izoenzim mintázatát is. Nephrosis szindrómás betegekben a veseeredetű LDH-2 izoenzim frakciója szignifikánsan nagyobb volt a kontrollokhoz képest (p<0,001), és korrelált a szérumösszfehérjeszinttel (r=-0,656, p<0,001), a szérumalbuminszinttel (r=-0,587, p<0,001), a proteinuriával (r=0,628, p<0,001), a szérumösszkoleszterinnel (r=0,509, p<0,001) és a szérum-LDH-aktivitással (r=0,617, p<0,001). Lineáris regresszió vizsgálat eredménye alapján a szérum-LDH-aktivitás független prediktorai a szérumösszfehérje, a szérum-GGT, a szérumkreatininszint és a diasztolés vérnyomás, míg az LDH-2 izoenzim esetében a szérumalbuminszint és a proteinuria. A kapott eredmények alapján arra következtetnek, hogy nephrosis szindrómában a szérum-LDH-aktivitás emelkedése a nephrosis szindróma aktivitását jelezheti.